Lámpás

Azzal kezdtem a reggelt, hogy a zuhogó esőben virágcserépre vadásztam a homokozóban.
Az oviba délután ilyen műanyag cserepekből készítünk lámpást. Persze szinte az összes törött volt, pedig rendesen fogyasztom a cserepes virágokat. Aki ismer tudja, hogy az a véleményem, hogy aki a virágot szereti és engem is szeret inkább csokit hoz nekem ajándékba. Mégis kapok innen onnan egy-egy szerencsétlenségre váró példányt. A párom szokta mondani, hogy az a gond a cserepes virágainkkal, hogy mire teljesen leszoknának a vízről kipusztulnak.

Szóval találtam egy aránylag ép példányt. Kisollóval sikerült ablakféléket is vágni rá, sőt a drótfület is rászerkesztettem. Délután ezt vonjuk be színes papírral és mécses kerül a közebébe.
Ha az eső eláll (ahogy most kinéz aligha) az ovisok, sulisok, szülők egy Mártonnak öltözött lovas után vonulnak énekelve a lámpásokkal, aztán kakaó és kalácsparti a művházban.

Hangulatosak ezek az esték. A lámpást utána hazahozzuk és esténként néha meggyújtjuk. Egészen adventig amikor átveszi a fényhozó szerepét az adventi koszorú.
Szeretem az ilyen "lámpásfényes" estéket. Gyakrabban főzünk meleg teát, tovább maradunk az asztalnál vacsora után.
A cserépkályha mellé kikerült a papírdoboz dióval, mandulával és a feltörésre alkalmas szerszámmal. A gyerkőcök is szívesen ülnek oda rágcsálni. Amúgy egyiket sem eszik meg tésztára, süteményben, de így nagy kedvenc. Fel sem töröm már a termést, elfogy így a téli estéken.