Életjel...

Eszembe jutott az árván hagyott blogom...
Pedig gép közelben sokat voltam, de nagyon célirányosan, elmerültem a műszaki és a gazdasági tudományokban, na csak annyira mi az államvizsgára kellett :)

Szerencsére túl vagyok rajta. Szombaton lesz a diplomaosztó, visszük a teljes csapatot, megérdemlik, kiböjtölték...

Amúgy meg telnek a hétköznapok, itthon vagyok "nem dolgozom", csak főzök, mosok, takarítok, tanulok a gyerekekkel (ennek legalább látszott az eredménye a féléviken, de a többinek?
Szándékosan nem írtam szürke jelzőt a hétköznapok elé, mert annak legkevésbé sem nevezhető... ez a hét is jó példa erre hétfőn hitoktatói megbeszélésen voltunk, tegnap teadélutánnak álcázott szülői volt az oviban (szörpöt kaptunk a félévi értékelőlapok mellé :)), ma pedig szintén ovi szülői munkaközösségi ülés (majálist szervezünk az ovisoknak)... csütörtök és péntek szeretnék csak itthon lenni!!!

Most pedig futok, még mosnom kellene és a sárgaborsó is arra vár, hogy főzeléket varázsoljak belőle, hát még a gyerkőcök ):

Mese

Hugicám írta a blogjában, hogy Laura unokahúgának (helyette:)) írt meséje sikert aratott a suliban. Közvetlen előtte volt a suliban őszi irodalmi pályázat, amit ötödikesként megnyert a felsőtagozatban. Megígértem, hogy közzéteszem a nyertes alkotást. Hát íme:

Gesztenye Gizi nagy kalandja

Ma délelőtt az elsősök sétálni mentek, és a templomtérnél gesztenyét szedtek. Technikaórán el is készítettek minket. Azóta ott csücsülünk a második ablak párkányán.

Egyszer egy hatalmasat csattant az ajtó az utolsó kis iskolás után. Erre ébredtem fel. Kinyitottam a szemem és egy nagy teremben találtam magam. Mellettem csupa gesztenyéből készült figura sorakozott. Megpróbáltam megszólítani az egyik sünit, de nem válaszolt, majd meg is érintettem és megszúrta az ujjam.

Ahogy elkaptam a kezem, zsupsz leestem az asztalhoz. Egy ott felejtett nyitott füzetre pottyantam. Karikák, dülöngélő vonalak töltötték meg a lapot. Aztán a földön is megláttam valami korongfélét. A székre ugrottam. Közben a padban is csupa érdekeset láttam: Sok színes botocskát, mellette félig megevett valamit szalvétába gyűrve. Közelebbről is meg akartam nézni a piros korongot, a földre ugrottam. Hapci! Tüsszentettem egy nagyot a krétaportól. Kezembe vettem a papírdarabot. Egyik fele volt csak piros, a másik kék. Körbenéztem ilyen színes karikák többfelé voltak. Aztán felnéztem. Innen még nagyobb volt a terem. Valahol egészen fent egy háló volt. Úgy nézet ki, mint otthon, ilyen levelek között feküdtem, amíg a kis kezek össze nem szedtek. Álmodozásomból újra ajtó csapódásra rezzentem. Két nagyobb ember jött valami botokkal, aminek a végén rojtok voltak. Megijedtem, de az egyik lehajolt és visszarakott az ablakpárkányra. Fáradtan csuktam be a szemem az ismerős helyen.

Reggel, amikor a gyerekek megérkeztek minden gesztenyét ott találtak a helyén. Senki nem tudott Gizi nagy kalandjáról, ezért meséltem el, hogy legalább ti halljatok róla.

hétköznapok

Megint hétfő van... Új szokásomnak megfelelően korábban szól az ébresztőm és a hétfő reggeli nap ma is a kertben talál, ugyanis Laurának természetismeret órája van és az "Ősz a kertben" fejezet nekünk azt jelenti, hogy hetente kétszer (csütörtökön is :)) megnézem milyen az ősz(i reggel) a kertben. Hiszen mi közel lakunk a sulihoz, van kertünk... stb. , tehát elő tudjuk segíteni a tanóra színesítését.
Mára szőlő kellett, szombaton már szedtem, de nem maradt szép, mégis csak a reggel szedett az igazi!
Laura mondta, hogy levél is kell beragasszák a füzetbe, hoztam is le neki egy aranyos kis darabot. Persze nem csak egy kellett volna, hanem minden füzetbe egy, tehát séta vissza! Még szerencse, hogy 13-an vannak csak az osztályba :)

Még emlékszem két éve Kingával is hasonló betakarítás volt. Így tehát tudom a paprika és a paradicsom következik :)

És ugye ez csak egy iskolás szülői "kötelezettség" a háromból, Kinga már önellátóbb ilyen téren is, de Gáborka ma például dísztököt vitt osztályt díszíteni, neki azt vadásztam...

És az oviban még nem találtak ki semmit, de nemsokára biztos nekiállunk a szokásos "lehet behozni ismerkedni őszi terméseket, leveleket..." játéknak.

Amúgy lassan belejövök, megtanulom ki mikor hova megy, mikor rohan haza ebédelni...
És ez véletlenül sem panasz, sőt élvezem a gyerkőcök körüli pörgést. Mióta újra suli van, megvan a ritmusa a napoknak... Indul a zsúfolt reggellel, aztán nyugodt délelőtt kettesben Petrával, ebéd ki mikor éppen hazajön, altatás, tanulás a nagyokkal, oviba séta Annáért, tanulás folyt., vacsora már teljes családdal, kivel mi volt beszámolók... mindez este 9-ig

De legalább most már picitől nagyik alszik mindenki, néha mi is :)

elrohant a nyár

Az elmúlt egy héten megsütöttem az idei nyár utolsó két tortáját. Szombaton anyósomék aranylakodalmát ünnepeltük, egy kocsikeréknyi tiramisu torta készült, tegnap pedig Laura 11. születésnapja zárta a nyári ünnepeket.

Most már minden a jövő heti tanévkezdésről szól. Kiválogatva, felfrissítve az íróasztalok tartalma, gyakrabban szól a hegedű, zongora (eddig senkit nem érdekelt a nyárra feladott gyakorolni való), Laura most is a tanévnyitós köszöntőversét tanulja...

Persze közben még volt rengeteg közös élmény... Pár napot Agárdon töltöttünk egy baráti házaspárral és négy gyerkőcükkel, akik szerencsére a gyerkőceink barátai és mivel a távolság miatt ritkán találkozunk különösen jó volt együtt lenni. Augusztus elején volt még egy közös táborunk Balatonakalin egyházmegyei családtábor volt. Nagyon jól sikerült. Már rég nem voltunk úgy táborban, hogy semmi közünk nem volt a szervezéshez, lebonyolításhoz. A felnőtteknek jó előadások, beszélgetések a nagyobb gyerkőcöknek indiántábor, a kisebbeknek kreatív foglalkozások voltak, mindenki megtalálta a neki megfelelőt ami nálunk a korkülönbségek miatt már nem kis mutatvány :)

Aztán hazajöttünk és egy nagy hajrá volt (van) még a közben elkezdett szoba kipakolásával, tapétázás, festés (itt tartunk most) és a héten várhatóan a két nagylány átköltözhet a külön szobájukba.

Lassan nekem is sikerült elfogadnom, hogy vége a nyárnak, vége a későn kelésnek, a kényelmes délelőttöknek, a gyerkőcökkel töltött rengeteg közös időknek. Még néhány nap és a nyüzsgő otthonunk reggelente elcsendesedik, kettesben maradunk Petrával. Indul az utolsó közös tanévünk, jövőre már ő is ovis lesz.

Most egyre jobban érzem az idő kincs a kezemben, nem pazarolhatom el. Sok múlik rajta mire futja. Most hiszem, hogy sok rajtam múlik... minden nem fér bele, de minden nem fontos...
egyikük se fog emlékezni arra hányszor söpörtem fel naponta utánuk, mosogattam még késő este (megvan a képességem hogy múzeumot csináljak az otthonunkból és rosszul vagyok ha a szék nincs a helyén...), de arra annál inkább emlékezni fognak hányszor társasoztunk, beszélgettünk egy jót...
Terveim tehát vannak, a közös időt szeretném kihasználni, nem majd, hanem most!

születésnap

Ha nyár akkor nálunk megindul az ünnep szezon. Hat születésnap, 4 névnap csak hetünk közül, de a tágabb családban is sok a nyári.

Petra júni 9-én volt 2 éves, Kinga másnap 13, rá egy hétre Laura névnapja volt, pontosan újabb egy héttel később Gáborka volt 8 éves, utána Petra névnapja, tegnap Anna születésnapja...

ilyenkor cukrász gyakorlatot folytatok egyik torta a másik után :)

Most van egy kiemelt ünnepünk is Gábor szombaton 40 éves lesz.
Törtük a fejünk mit kaphatna, valami személyeset, amikor mesélte, hogy az irodájából hazaköltözött végleg a nyugdíjba vonuló elődje és a családi képeit is leszedték a falról, a valamit ki kell találnia helyette. Hát mi kitaláltunk! Megbeszéltük az ismerős fotóssal és tegnap reggel fényképeszkedtünk, aminek az eredményéből kiválasztottuk a hat befutó képet, egyet-egyet mindegyikünkről, ezt kapja majd apa A4-es méretben színes keretekben.

Íme az eredmény:

Tábor!!!

Hónapok óta készültünk a néhány napra, minden előre kidolgozva, órára lebontva... (legyen mitől eltérni :)).

A pusztavámi táborok története húsz éve indult, akkor jött először innen is (Gábor) táboroztató a móri csapathoz.
A tábor jól sikerült nekünk is, ott ismerkedtünk össze és azóta se bánjuk :)

Rá két évre már a pusztavámi gyerkőcöknek szerveztünk tábort és kisebb kihagyással (a nagyobb gyerkőcöket még nem vittük pár hetesen táborozni, a két kicsit már igen) azóta is táboroztatunk.
Ma már a gyerkőceink is lelkes résztvevői a pár napnak.

A létszám folyamatosan növekszik, idén 72-en voltunk! Szerencsére a segítség is egyre több és profibb.

Az idő is mellénk állt, hosszú szünet után ez volt az első hat nap amikor nem zuhogott az eső.
Jó volt együtt lenni, játszani, beszélgetni a közös értékeinkről, barkácsolni... aztán jó volt hazajönni pihenni (3 napig mosni, na ez azért nem volt olyan pihentető:))
azóta a saját öt gyerkőc sokkal csendesebbnek tűnik, pedig igyekszenek :)

Mire hazajöttünk kitört a kánikula, hogy kibírhatóbb legyen kiraktuk a medencét. Közben pakolunk, megszüntetjük a "mindent félreteszünk" szobát, a két nagynak lesz külön szobája helyette. Úgyhogy most mindent átválogatunk, szanálunk, tovább adunk, amit 14 év alatt sikerült félrerakni.
DE legalább nem unatkozunk!:)

Mama...

Pár napja mécses ég a polcon mellette egy fénykép. Még múlt héten került kezembe a kép, valami mást kerestem... néztem mennyire jól visszadja mamát még aktív korában. Már jó néhány éve ágyhoz kötve volt, megromlott látással mozgásképtelenül. Egyre nehezebben viselte, hol kérve, hol vádolva a Teremtőt vigye magával. Ha beszéltünk is csak imát kért, hogy végre mehessen... érthető volt, itt tehetetlen lett, akik fontosak voltak azok közül már sokan elmentek (két férjét, két fiát temette el fiatalon)...
Aztán hétfőn jött a telefon, kérése teljesült. Ha tudna most biztos mosolyogna, tévedett, nem maradt ki a sorból, csak későbbre volt beírva...
Tudom, hogy jó így mégis nehéz. Megint elszakadt egy gyökér az utolsó szálak közül. Lassan senki sincs aki anyáékról, gyermekkoromról mesélni tudna, néha már úgy tűnik nem is volt valóság, a kézzel fogható, a látható dolgok elfogynak, az emlékek halványulnak...

Ma még ég a mécses, ma még hiszem sohasem feledlek. Benne leszel minden mosolyban, ha tudok magamon nevetni (ezt Tőled tanultam!), benne leszel minden házi süteményben (ebből nálad ettük a legjobbakat)...

Még lobog a láng, még fáj a szívem, de Te menj tovább, engedlek
Isten veled!