fényképezés

Ma a suliban fotósok vannak, gondoltam kipróbáljuk mit bír a fotós készíttetünk egy közös képet az öt gyerkőcről.
Persze reggel senki sem tudta mikor várható. Megegyeztünk telefonálnak ha jönnek.
Fél 11-kor szólt Kinga, hogy most fogunk sorra kerülni. Petra még aludt úgyhogy magamnak is feladtam a leckét, perceken belül a felébresztett gyerkőcből csinos és mosolygós babát varázsolni.
Anna is még itthon van, bezárták az ovit, ő viszont nagyon lelkesen és gyorsan elkészült.
Szerencsére a suli közel van, éppen odaértünk :)
Sokféle felállítás után sikerült megtalálni az optimálisat, persze addigra Petra már visszajött a kezembe, nélkülem nem volt hajlandó odaállni... remélem sikerül kivágni segítő kezem a széléről :)
Az agyonhasznált babát sem volt hajlandó letenni, az is rajta lesz a képen, de lesz közös fotónk!
Dédiknek, mamáéknak jó lesz karácsonyi meglepetésnek.
Ha elkészül ide is felteszem!!!

Anna :)

egészségesnek nyilvánítva

Tegnap ugyanolyan hirtelen lezártunk egy több, mint nyolc hónapnyi szakaszt az életünkből amilyen hirtelen elkezdődött.
Csak a szokásos kontrollra mentünk Annával és a kezelőorvosa megcsináltatta a reményei szerinti záró röntgent. Az eredmény tökéletes volt, az elhalt tüdőrész teljesen újraépült. Anna hivatalosan is egészséges. Nem megyünk többet!
Még el sem hiszem igazán. Szerencsére már hónapok óta jól van, de hogy teljesen vége ez akkor is más.

Még február végén lázasodott be, aztán a láz elmúlt. Két nap múlva a hasát fájlalva rettenetesen nyögött. Elvittük az ügyeletre vakbélgyulladásra gyanakodva. A doki azt kizárta, a nyögését viszont hisztinek titulálta, mert azt mondta, ha annyira nem kapna levegőt ahogy nyög már kéknek kellene lennie. Annától megszokott is volt az ilyen túlreagált betegség. Mentségére szolgáljon, hogy felnőtt háziorvos és ezt bevállalva inkább továbbküldte Fehérvárra a kórházba. Ott kiderült nem kap levegőt...
Víz a tüdejénél. Intenzív osztály, oxigéncső, infúzió azonnal.
5 nap küzdelem következett, hol jobban volt, hol rosszabbul. Az 5. nap délután bejött az egyik gyerekorvos és azt mondta Anna itt nincs biztonságban. Sem a hardver sem a szoftver nincs meg a biztos életben tartásához. Ha én kifejezetten kérem a továbbvitelét megpróbál helyet szerezni nekünk egy speciálisan lélegeztetéssel foglalkozó gyerek intenzíven Pesten. Persze kértem, a döbbenettől gondolkodni is alig tudtak. A kezemben altatták el... rohammentő, Budapest Szent László Kórház Intenzív osztály. Nagyon hálásak vagyunk a fehérvári doktornőnek az őszinteségéért és a László Kórházban megismert egészt csapatnak. Mert ott tényleg csapatmunka van. Mosolygó színes ruhába öltözött orvosok, nővérek állandó biztatással. És persze a top felszereltséggel, de mindössze az egész országra 7 ágyon.
Felejthetetlen hetek következtek először altatásban, lélegeztetőgépen utána ébren és lassan nagyon lassan egyre erősebben. Minden hajnalban egy jó barátnak hála utaztam Pestre, nappal ültem az ágya szélén, fogtam a kezét este haza és gyorsan főztem, mostam elláttam az itthoniakat nagyjából, éjjel meg szoptattam a 7 hónapos Petrát, aki úgy szorított két kézzel mint aki tudja reggelre megint eltűnök. De vége lett. Április közepére hazajöttünk, a tüdeje egy része ugyan elhalt. Óvtuk, őriztük, jól elkényeztettük :) .
Sok száz ember imájának hála meggyógyult, testileg, lelkileg egészséges. Tegnaptól papíron is.
Hála érte az Úrnak!

Most tudom egészségesnek lenni nem természetes alapállapot, hanem ajándék amit megpróbálok megbecsülni és hálát adni érte...

Lámpás

Azzal kezdtem a reggelt, hogy a zuhogó esőben virágcserépre vadásztam a homokozóban.
Az oviba délután ilyen műanyag cserepekből készítünk lámpást. Persze szinte az összes törött volt, pedig rendesen fogyasztom a cserepes virágokat. Aki ismer tudja, hogy az a véleményem, hogy aki a virágot szereti és engem is szeret inkább csokit hoz nekem ajándékba. Mégis kapok innen onnan egy-egy szerencsétlenségre váró példányt. A párom szokta mondani, hogy az a gond a cserepes virágainkkal, hogy mire teljesen leszoknának a vízről kipusztulnak.

Szóval találtam egy aránylag ép példányt. Kisollóval sikerült ablakféléket is vágni rá, sőt a drótfület is rászerkesztettem. Délután ezt vonjuk be színes papírral és mécses kerül a közebébe.
Ha az eső eláll (ahogy most kinéz aligha) az ovisok, sulisok, szülők egy Mártonnak öltözött lovas után vonulnak énekelve a lámpásokkal, aztán kakaó és kalácsparti a művházban.

Hangulatosak ezek az esték. A lámpást utána hazahozzuk és esténként néha meggyújtjuk. Egészen adventig amikor átveszi a fényhozó szerepét az adventi koszorú.
Szeretem az ilyen "lámpásfényes" estéket. Gyakrabban főzünk meleg teát, tovább maradunk az asztalnál vacsora után.
A cserépkályha mellé kikerült a papírdoboz dióval, mandulával és a feltörésre alkalmas szerszámmal. A gyerkőcök is szívesen ülnek oda rágcsálni. Amúgy egyiket sem eszik meg tésztára, süteményben, de így nagy kedvenc. Fel sem töröm már a termést, elfogy így a téli estéken.

A pillangó felé...

Így halottak napja táján mindig úgy érzem viszonylagos lesz a tér és az idő és egyáltalán minden ami körülvesz.
Szépen felöltözködünk a gyerekekkel és elmegyünk a szüleimhez. A szüleimhez akikről nekik csak mesélni tudok, mert már régen nincsenek itt velünk.
Nem hittem volna évekkel ezelőtt, hogy a ház, a kert, minden ami körülvett, ami a mindennapokat jelentette így tűnik el egyszerre az emlékezés világába. Már nincs hova menni, nincs kihez menni csak ilyenkor.
Hálás vagyok azért, amit az elfogadás évei alatt tanultam. Hálás vagyok, hogy még ilyen fiatalon megtanulhattam, hogy minden ami körülvesz a ház ahol élek, a bútorok, a tárgyaink csak díszletek, de eltűnhetek néhány pillanat alatt. Nem is érnek többet. Nem ragaszkodom dolgokhoz csak örülök nekik, hogy vannak.
Tudom, hogy csak azok számítanak akik velem éltek és élnek. Igyekszem megélni a ma örömeit és őrizni a múlt szép emlékeit.


Halottam egy nagyon jó hasonlatot emberi életünkkel kapcsolatban.
Olyan a földi létünk, mint a hernyóé. Amíg itt vagyunk lehetőségünk van feltöltődni. Megtanulni adni és kapni a szeretetet. Aztán egyszercsak amikor elérkezik az idő bebábozódunk. A hernyó is elveszíti a kapcsolatot előző életével, aki nem tudja mi jön ezután azt hiheti mindennek vége, mozdulatlanná dermed az eddig élő mozgó lény. De mi tudjuk, hogy csak azért, hogy egyszer gyönyörű pillangó váljék belőle.
Ezekben a napokban azokra gondolunk akik már bebábozódtak, akik arra készülnek, hogy a végtelen idő pillangói lehessenek. Értük fohászkodunk segítve az ő érlelődésüket, segítve a mi töltődésünket, hogy onnantól amikor az idő számunkra is megszűnik ne veszítsük el egymást soha többé...

Ezért gyújtok ma este is mécsest a szüleim sírján.