év végén

Eltelt a karácsony. Kicsit kapkodós lett a vége, de azért jó volt, azt hiszem sikerült együtt lennünk. Sikerült jól indítani, talán nem az ajándékot a középpontba tenni (ami a média által a gyerekeknek tükrözött világ mellett nagyon nehéz).
Tőlünk nem messze van egy néhány régi uradalmi birtok, a nagyházat rendbe hozta egy művész házaspár, a valamikori cselédlakásokban pedig sokan élnek együtt elég nehéz körülmények között. A művész pár igyekszik felkarolni őket, ha kell képviseli őket kijár nekik ezt, azt másrészt fényt, ünnepet csempész a hétköznapjaikba. December elején hallottuk, hogy 24-én lesz az ott lévő kápolnában gyertyagyújtás. Sütöttünk egy doboznyi mézeskalácsot és elvittük. Betlehemest adtak elő, egyszerűen, természetesen. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a Legyetek jók, ha tudtok -ba csöppentünk volna... a kápolna a gyerekek és hozzá a patrónusuk...
Jó volt látni az egyszerűséget, jó volt adni mielőtt az ajándékbontogatás megkezdődött...

Mindig sokan voltunk (mi eleve akárhova megyünk ott sokan lesznek:)), jöttünk mentünk az ünnepek alatt. Most egy pár napot meg igyekeztünk együtt lenni, olvasni, pihenni, játszani... rég nem volt ilyen nyugalom...

Néhány óra és lezárjuk az évet. Sűrű év volt, talán az egyik legsűrűbb, mióta Gábort ismerem (már 20 évesek leszünk!). Hálás vagyok, hogy sikerült megmaradni, hogy mindig volt aki bátorított, aki erőt adott betegség, munkahelyelvesztések sorában... hogy adódott, hogy mi adhattunk erőt, bátorítást...

Nem tudjuk mi lesz jövőre és hálás vagyok azért is, hogy nem tudjuk. Egy éve nem bírtam volna el az elmúlt évünket, de elbírtuk mindig azt ami jött. Elég a mának a maga baja és a maga öröme. Tényleg elég.
A holnapot az Úrnak adom, nála van a legjobb kézben!

advent

Hihetetlen, hogy néhány hét múlva karácsony. Persze az üzletek már novemberben is karácsonyoztak, de azt nagyon nem csipem, a fogyasztói szemlélet szerintem minden készülődést tönkretesz. Éppen ezért az ajándékvásárlást jóval korábban kezdem, mire a hivatalos örület kezdődik évek óta szinte mindenem megvan. Most is már csak néhány apróság hiányzik.
Az advent inkább külső-belső nagytakarítás (mindkét oldalon rengeteg még a tennivalóm...) díszítgetés, és találkozások. Ami a díszítgetést illeti kicsit lemaradtam, tegnap kisfiam rosszallása után (hogy még mindig nincs semmi díszünk, mintha nem is várnánk a karácsonyt...) gyorsan megpucoltam néhány ablakot és elkezdtem kitenni a díszeiket. Hála a kreatív gyerkőceimnek szinte minden saját kezűleg készített kis remekmű, évről-évre bővülő választékkal. A koszorúnk még darabokban, de már összevadásztam az elmúlt évi maradványokat kiindulási alapnak. Vasárnapra egy hét késéssel azt is összehozzuk.
A találkozásokat azonban már elkezdtük. Tudatosan lassítok, megállok beszélgetni... A faluban tavaly bevezettek egy nagyon klassz lehetőséget pusztavámi esték néven. Minden alkalommal egy-egy érdekes előadót hívnak meg, hogy meséljen magáról. Aztán ott lehet maradni sütizni, beszélgetni. Néhány havonta van egy-egy ilyen este, most éppen egy korábbi csúszása miatt besűrűsödött ezen a héten és a múlt héten is volt. A gyerkőceink voltak olyan rendesek, hogy elengedtek minket (öt percre vagyunk otthonról...) így mindkettőn ott lehettünk.
A korábbin a média vszélyei és lehetőségei volt a téma, a héten pedig egy korábbi válogatott focista, edző volt itt Kovács Ferenc. Nagy focirajongó nem lévén ettől vártam kevesebbet, de nagyon jó volt amiket mondott. halottunk egy életpályát hegyekkel és völgyekkel, de a tiszta úton megmaradva. Közben az járt az eszemben mindegy mivel foglalkozik az ember, ha tudja így csinálni kitartással, előre nézve tiszta szívvel a végén visszanézve is tükörbe tud nézni.
Ezt szeretnénk örökségül adni a gyerkőceinknek. A tudást, hogy egy út van ahol megtalálod magad, a helyed, a lelki békét, hogy erről az útról le lehet lépni, mert csalni, lopni, hazudni sokszor kényelmesebb és népszerűbb, de nem érdemes.
Szeretném ha megértenék, szeretném ha jó példa lehetnék... ezen is dolgozom ezen az adventen.

fényképezés

Ma a suliban fotósok vannak, gondoltam kipróbáljuk mit bír a fotós készíttetünk egy közös képet az öt gyerkőcről.
Persze reggel senki sem tudta mikor várható. Megegyeztünk telefonálnak ha jönnek.
Fél 11-kor szólt Kinga, hogy most fogunk sorra kerülni. Petra még aludt úgyhogy magamnak is feladtam a leckét, perceken belül a felébresztett gyerkőcből csinos és mosolygós babát varázsolni.
Anna is még itthon van, bezárták az ovit, ő viszont nagyon lelkesen és gyorsan elkészült.
Szerencsére a suli közel van, éppen odaértünk :)
Sokféle felállítás után sikerült megtalálni az optimálisat, persze addigra Petra már visszajött a kezembe, nélkülem nem volt hajlandó odaállni... remélem sikerül kivágni segítő kezem a széléről :)
Az agyonhasznált babát sem volt hajlandó letenni, az is rajta lesz a képen, de lesz közös fotónk!
Dédiknek, mamáéknak jó lesz karácsonyi meglepetésnek.
Ha elkészül ide is felteszem!!!

Anna :)

egészségesnek nyilvánítva

Tegnap ugyanolyan hirtelen lezártunk egy több, mint nyolc hónapnyi szakaszt az életünkből amilyen hirtelen elkezdődött.
Csak a szokásos kontrollra mentünk Annával és a kezelőorvosa megcsináltatta a reményei szerinti záró röntgent. Az eredmény tökéletes volt, az elhalt tüdőrész teljesen újraépült. Anna hivatalosan is egészséges. Nem megyünk többet!
Még el sem hiszem igazán. Szerencsére már hónapok óta jól van, de hogy teljesen vége ez akkor is más.

Még február végén lázasodott be, aztán a láz elmúlt. Két nap múlva a hasát fájlalva rettenetesen nyögött. Elvittük az ügyeletre vakbélgyulladásra gyanakodva. A doki azt kizárta, a nyögését viszont hisztinek titulálta, mert azt mondta, ha annyira nem kapna levegőt ahogy nyög már kéknek kellene lennie. Annától megszokott is volt az ilyen túlreagált betegség. Mentségére szolgáljon, hogy felnőtt háziorvos és ezt bevállalva inkább továbbküldte Fehérvárra a kórházba. Ott kiderült nem kap levegőt...
Víz a tüdejénél. Intenzív osztály, oxigéncső, infúzió azonnal.
5 nap küzdelem következett, hol jobban volt, hol rosszabbul. Az 5. nap délután bejött az egyik gyerekorvos és azt mondta Anna itt nincs biztonságban. Sem a hardver sem a szoftver nincs meg a biztos életben tartásához. Ha én kifejezetten kérem a továbbvitelét megpróbál helyet szerezni nekünk egy speciálisan lélegeztetéssel foglalkozó gyerek intenzíven Pesten. Persze kértem, a döbbenettől gondolkodni is alig tudtak. A kezemben altatták el... rohammentő, Budapest Szent László Kórház Intenzív osztály. Nagyon hálásak vagyunk a fehérvári doktornőnek az őszinteségéért és a László Kórházban megismert egészt csapatnak. Mert ott tényleg csapatmunka van. Mosolygó színes ruhába öltözött orvosok, nővérek állandó biztatással. És persze a top felszereltséggel, de mindössze az egész országra 7 ágyon.
Felejthetetlen hetek következtek először altatásban, lélegeztetőgépen utána ébren és lassan nagyon lassan egyre erősebben. Minden hajnalban egy jó barátnak hála utaztam Pestre, nappal ültem az ágya szélén, fogtam a kezét este haza és gyorsan főztem, mostam elláttam az itthoniakat nagyjából, éjjel meg szoptattam a 7 hónapos Petrát, aki úgy szorított két kézzel mint aki tudja reggelre megint eltűnök. De vége lett. Április közepére hazajöttünk, a tüdeje egy része ugyan elhalt. Óvtuk, őriztük, jól elkényeztettük :) .
Sok száz ember imájának hála meggyógyult, testileg, lelkileg egészséges. Tegnaptól papíron is.
Hála érte az Úrnak!

Most tudom egészségesnek lenni nem természetes alapállapot, hanem ajándék amit megpróbálok megbecsülni és hálát adni érte...

Lámpás

Azzal kezdtem a reggelt, hogy a zuhogó esőben virágcserépre vadásztam a homokozóban.
Az oviba délután ilyen műanyag cserepekből készítünk lámpást. Persze szinte az összes törött volt, pedig rendesen fogyasztom a cserepes virágokat. Aki ismer tudja, hogy az a véleményem, hogy aki a virágot szereti és engem is szeret inkább csokit hoz nekem ajándékba. Mégis kapok innen onnan egy-egy szerencsétlenségre váró példányt. A párom szokta mondani, hogy az a gond a cserepes virágainkkal, hogy mire teljesen leszoknának a vízről kipusztulnak.

Szóval találtam egy aránylag ép példányt. Kisollóval sikerült ablakféléket is vágni rá, sőt a drótfület is rászerkesztettem. Délután ezt vonjuk be színes papírral és mécses kerül a közebébe.
Ha az eső eláll (ahogy most kinéz aligha) az ovisok, sulisok, szülők egy Mártonnak öltözött lovas után vonulnak énekelve a lámpásokkal, aztán kakaó és kalácsparti a művházban.

Hangulatosak ezek az esték. A lámpást utána hazahozzuk és esténként néha meggyújtjuk. Egészen adventig amikor átveszi a fényhozó szerepét az adventi koszorú.
Szeretem az ilyen "lámpásfényes" estéket. Gyakrabban főzünk meleg teát, tovább maradunk az asztalnál vacsora után.
A cserépkályha mellé kikerült a papírdoboz dióval, mandulával és a feltörésre alkalmas szerszámmal. A gyerkőcök is szívesen ülnek oda rágcsálni. Amúgy egyiket sem eszik meg tésztára, süteményben, de így nagy kedvenc. Fel sem töröm már a termést, elfogy így a téli estéken.

A pillangó felé...

Így halottak napja táján mindig úgy érzem viszonylagos lesz a tér és az idő és egyáltalán minden ami körülvesz.
Szépen felöltözködünk a gyerekekkel és elmegyünk a szüleimhez. A szüleimhez akikről nekik csak mesélni tudok, mert már régen nincsenek itt velünk.
Nem hittem volna évekkel ezelőtt, hogy a ház, a kert, minden ami körülvett, ami a mindennapokat jelentette így tűnik el egyszerre az emlékezés világába. Már nincs hova menni, nincs kihez menni csak ilyenkor.
Hálás vagyok azért, amit az elfogadás évei alatt tanultam. Hálás vagyok, hogy még ilyen fiatalon megtanulhattam, hogy minden ami körülvesz a ház ahol élek, a bútorok, a tárgyaink csak díszletek, de eltűnhetek néhány pillanat alatt. Nem is érnek többet. Nem ragaszkodom dolgokhoz csak örülök nekik, hogy vannak.
Tudom, hogy csak azok számítanak akik velem éltek és élnek. Igyekszem megélni a ma örömeit és őrizni a múlt szép emlékeit.


Halottam egy nagyon jó hasonlatot emberi életünkkel kapcsolatban.
Olyan a földi létünk, mint a hernyóé. Amíg itt vagyunk lehetőségünk van feltöltődni. Megtanulni adni és kapni a szeretetet. Aztán egyszercsak amikor elérkezik az idő bebábozódunk. A hernyó is elveszíti a kapcsolatot előző életével, aki nem tudja mi jön ezután azt hiheti mindennek vége, mozdulatlanná dermed az eddig élő mozgó lény. De mi tudjuk, hogy csak azért, hogy egyszer gyönyörű pillangó váljék belőle.
Ezekben a napokban azokra gondolunk akik már bebábozódtak, akik arra készülnek, hogy a végtelen idő pillangói lehessenek. Értük fohászkodunk segítve az ő érlelődésüket, segítve a mi töltődésünket, hogy onnantól amikor az idő számunkra is megszűnik ne veszítsük el egymást soha többé...

Ezért gyújtok ma este is mécsest a szüleim sírján.

Kemence és pizza...

Tegnap este felavattuk a kemencénk pizzára is. Gáborom még nyár végén átalakította a teraszon lévő használaton kívüli grillsütőt. Eddig is kísérletezett a család örömére kenyérlángos, pita, sült hús... A pizzával megvártuk az olasz barátaink (Marco és Stefano két nagyon jó fej kapucinus atya). Este aztán beindult a nagyüzem. Tészta 2kg lisztből, paradicsompüre (nem kecsap :) attól rosszul voltak, de igazuk volt jó lett paradicsommal megkenve) illetve az egyéb hozzávalók (ott is sikerült megbotránkoztatni őket kukoricát tettek rá a gyerekek) na és persze rengeteg jókedv. A végeredmény 13 pizza, 9 jóllakott résztvevő (mindenki gyártotta is a pizzákat) és liszt mindenhol :).
A desszertnek szánt joghurtkrémből inkább már egymásra kentek :)

Szuper volt. Ma ugyan majd elalszom, mert 11-ig tartott a buli, reggel meg jöttek a keresztgyerkőceim és folytattuk a másik bulit...

Nem unatkozunk, de nagyon jó így!

őszi szünet

Szünet!
Legalábbis az órára kelésben, a délutáni szakkörökre, zenére, táncra rohangálásban és a fennmaradó időket kitölteni próbáló tanulásban...
Reggel óta dübörög a ház, ezt persze a létszám adja :) a saját 5 mellé délelőttökre meghívtuk a 4 keresztgyerkőcünk. Ahol öt elvan elvan kilenc is alapon...
Persze tényleg elvan, jó kis csapat, néha kicsit hangosak, kicsit összevesznek, nagyon kibékülnek. Közlekednek mint a szélvész hiába kérek lassítást, amíg valaki el nem esik, neki nem megy valaminek vagy valakinek, akkor egy darabig mindenki lassít, aztán hajrá újra!
De nagyon aranyosak így együtt, a legjobb, hogy mindenki bent van a játékban 17 hónapostól 12 évesig, pedig nem csak korban temperamentumban is különböznek. Kicsit olyan, mint a játékba tömörített valóság. Klikkekbe tömörülnek, egy nézeteltérés miatt szétmennek, új csapatok, új szabályok, amit valaki persze megint átlép... az biztos alkalmazkodni megtanulnak, ami pedig nem árt. És kisebb korban, családi kötelékben sokkal könnyebb.

ősz és halloween

Vámpíros maszkok keresésével töltöttem a reggelt, a képkeresőben találtam is egy-két könnyen elkészíthető szörnyűséget. Ugyanis ma az iskolában halloween délután lesz.
Ugyan nem vagyok elvarázsolva, hogy ezt is muszáj "beengedni", de hát felfogom amolyan előrehozott farsangnak. A kisfiam Gábor is úgy tekint rá, 7 éves, most első osztályos és persze nagyon élvezi a napról napra szellemekkel pókokkal egyre jobban díszített iskolát. És természetes volt, hogy vámpír lesz. Ezt egy régi fekete selyemszoknyám bánhatná csupán, mivel köpennyé alakult, de nem bánja, mert így legalább előkerült a szekrény mélyéről ahol sokéves álmát aludta. Szóval köpeny már van, fogak természetesen voltak is, ez egy ekkora fiúgyermek kelléktárából amúgy sem hiányozhat már csak a maszk a kérdés. Ez a délutáni feladatom ma tanulás helyett.
A nagylányok Kinga 12, Laura 10 múlt nem érezték muszálynak a jelmezbe bújást, de azért élvezik ők is az átalakuló iskolát. Ők a színjátszó csoporttal amibe járnak maszkokat fognak festeni. A napot töklámpás diszkó :) zárja, tehát a két kiscsajjal töltöm a délutánt, garantáltan halloween mentesen.

Holnaptól aztán őszi szünet. Együtt a csapat, csak apa Gábor dolgozik jövő héten. Lehet nagyokat játszani, vagy egymás agyára menni igény szerint. Szerencsére jó időnek néz ki úgyhogy az udvar és terasz téliesítése a cél, na meg a maradék almát kellene még a fáról a pincébe jutatani.

Szeretem a napsütéses őszt. Korábban valahogy idegenkedtem tőle, a tavasz sokkal közelebb állt a szívemhez, de az ősz a csodálatos színeivel elvarázsol. Van az utcánkban egy kerítés, teljesen elhagyott a bácsi pár éve meghalt, tele vadszőlővel, annak színeit szeretem leginkább. Már tavaly is észrevettem, hogy megihlet, melegséggel tölt el.
Lehet, hogy öregszem?!

Hát akkor rajta!

Csilla vagyok, a csapat pedig egy nagyszerű férjből és öt csodálatos huncut gyermekből áll.
A blog ötlete pedig már egy ideje a levegőben lógott, aztán, hogy a húgom is belevágott és a távolság ellenére többet tudok róla hasonlóra inspirált.

Amúgy is szeretek írni, csak mindig az időre fogom. Pedig ami igazán fontos arra mindig van...

És fontosnak gondolom elmesélni, hogy klassz dolog nőnek lenni, csodálatos hivatás anyának(nem = könnyű, de szeretem a kihívásokat) és élvezem a lassan 20 éves(6+14) kapcsolatunk mindennapjait a párommal.

Úton vagyunk így együtt heten. Hol verőfényes hegytetőkön, hol gödrökben, de együtt. Haladunk egymás felé.

Ennek az útnak az állomásairól szól majd ez a napló az én "szemüvegemen" keresztül.

Váljon olvasójának hasznára, épülésére...